Mint fogalmazott, a gyászolók fájdalommal búcsúznak, ugyanakkor ajándékként kell tekinteniük arra, hogy ismerhették, szerethették és tisztelhették Szűcs Árpádot. A plébános Izajás próféta szavaira utalva az elmúlást nem csupán veszteségként, hanem hazatérésként jelenítette meg. Felidézte azt a bibliai képet, amely szerint Isten lakomával várja a hozzá érkező embert, letörli könnyeit, és érthetővé teszi előtte mindazt, ami földi életében szenvedés, kudarc vagy megválaszolatlan kérdés volt. Hozzátette, Szűcs Árpád tragikus halálának körülményeit is csak az Istennel való találkozás fényében lehet majd igazán megérteni. A gyászbeszédben Jézus búcsúszavai is elhangzottak:

Pék Sándor szerint, ha Szűcs Árpád még szólhatna szeretteihez, arra kérné őket, hogy őrizzék meg hitüket, szeressék egymást, és bízzanak az újbóli találkozásban. A plébános külön kitért arra az örökségre, amelyet az egykori labdarúgó hátrahagyott. Mint elmondta, tehetségét Istentől kapta, de az, amit kihozott belőle, már saját munkájának, szorgalmának, fegyelmének és kitartásának volt köszönhető. Ezek az értékek nemcsak a sportolók, hanem minden ember számára követendő példát jelenthetnek.

A zöld-fehérek is elbúcsúztak tőle

Lukács Imre, a CAO-NAC alelnöke a nagyváradi egyesület nevében fejezte ki részvétét a gyászoló családnak. Búcsújában hangsúlyozta, hogy Szűcs Árpád emlékét és mindazt, amit a váradi labdarúgásért tett, kegyelettel őrzik tovább. A szertartáson felolvasták azoknak a családtagoknak, közeli hozzátartozóknak, barátoknak és klubtársaknak a nevét is, akik búcsút vettek tőle.

Elhangzott, hogy egy közösség minden tagjának elvesztésével szegényebbé válik, az elhunyt által képviselt értékeket azonban nem lehet eltemetni. Szűcs Árpádtól egykori klubjai, játékostársai és tanítványai mellett mindazok búcsúztak, akik ismerték és szerették, illetve akik személyesen nem lehettek jelen a temetésen.