Hat árajánlat érkezett a hollószegi szükségtározó munkálatainak kivitelezésére, mely pályázatoknak az elbírálása folyamatban van, tájékoztat a Körösök Vízügyi Igazgatóság.
Október 1-jén reggel 9 órától október 7-ig lezárják a gépjárműforgalom elől az Aluminei utcát a Podului utca és az 53-as számú tömbház közötti szakaszon.
Hivatalosan is elkezdődött a nagyváradi Metro áruház közelében épülő felüljáró kivitelezése. A szerződést még július elején írta alá Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács elnöke, valamint a PORR Construct vállalat képviselői.
A váradi Körös (Tudor Vladimirescu) és a Tímár (Plevnei) utca kereszteződésében lévő házak bontása után a munkagépek elvonultak, és azóta nem történik semmi a munkaterületen.
Lezárják az autóforgalom előtt a Dragoș Vodă úti vasúti híd környékét szeptember 5-én reggel kilenc és délután öt óra között, az új vasúti híd elemeinek felhelyezése miatt.
A munkálatok újraindítása óta eltelt öt hét alatt többet haladt a Bihar és Bisztraterebes közötti autópálya-szakasz építése, mint amennyit az amerikai Bechtel cég annak idején megépített.
Nehéz lesz Nagyváradon a 2025–26-os tanév, ugyanis nagyon sok tanintézmény felújítása van folyamatban. Sok iskolában kénytelenek lesznek két váltásban tanítani, és akár az online oktatás is visszatérhet.
A Bihar Megyei Tanács közleménye szerint az ütemtervnek megfelelően haladnak és 40 százaléknál tartanak a Bihar Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság (DGASPC) által működtetett három befogadóközpont felújítási munkálatai.
A nagyváradi önkormányzat elkezdte lebontani a Constantin Noica utca 6. szám alatti épületeket, melyek helyén, ideiglenesen legalábbis, parkolóhelyeket alakít ki.
Nehézkesen haladnak a Kolozsvár és Biharpüspöki közti vasútvonal felújítási munkálatai – derül ki a román állami vasúttársaság (CFR) infrastruktúra ágazatának július végén közzétett adataiból.
Elkezdték önteni a bihari körgyűrű kopórétegét szeptember 4-én, csütörtökön, tájékoztat a Bihar Megyei Tanács. Ezt követi majd az utolsó aszfaltréteg a Bihar és Hegyközpályi községeket összekötő úton is.