A Körösök Vízügyi Igazgatósága befejezte és átvette a Sebes-Körös jobb parti rendezését a váradi Szent László híd térségében, amely partfalmegerősítést, promenádot és Románia első, megfigyelőablakos városi hallépcsőjét is magában foglalja.
A kockakövek felszedésével elkezdődött a sétálóutca felújítása Nagyváradon. A munkálatok során visszaállítják a korábbi arculatot, Szabó Arnold műépítész többszörösen díjazott térburkolatát a váradi korzóra.
Az elmúlt közel félévben egyebek mellett javításokat, felújításokat és szerkezetmegerősítési munkálatokat végeztek a Bihar megyében található Jád-völgyi víztározónál, valamint biztosították a beton támfalat.
A környéken lakók panaszai szerint éjszaka is zajlanak a nagyváradi Oneștilor és Körös (Tudor Vladimirescu) utcák kereszteződésében épülő közúti aluljáró munkálatai, az építkezés keltette zaj miatt pedig nem tudnak pihenni.
A távhővezetékeket helyezik át az Oneștilor és Körös (ma Tudor Vladimirescu) utcák kereszteződésénél, emiatt meleg víz és fűtés nélkül marad öt hőközpont által ellátott több száz lakás.
Hat árajánlat érkezett a hollószegi szükségtározó munkálatainak kivitelezésére, mely pályázatoknak az elbírálása folyamatban van, tájékoztat a Körösök Vízügyi Igazgatóság.
Október 1-jén reggel 9 órától október 7-ig lezárják a gépjárműforgalom elől az Aluminei utcát a Podului utca és az 53-as számú tömbház közötti szakaszon.