Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön az Agerpresnek a Rompan munkaadói szervezet elnöke.
A pénzügyminisztérium elkészítette az üzemanyagárakkal kapcsolatos elemzését, és a kormány a következő napokban várhatóan dönteni fog a következő lépésekről.
Arra a kérdésre, hogyan alakulnak az üzemanyagárak a következő hetekben, a tárcavezető a Digi24-nek nyilatkozva elmondta: a forgatókönyv nagyban függ a közel-keleti konfliktus alakulásától.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint a villamos energia, a hőenergia ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.
Csaknem duplájára emelik a DN jelzésű főutak, illetve gyorsforgalmi utak használatára jogosító útdíjat, és másfélszeresére emelkedik a Duna belföldi szakaszán épült hidak használati díja.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közölt adatai szerint az elmúlt egy évben az elektromos energia és a friss gyümölcsök, valamint gyümölcskonzervek drágultak a legnagyobb mértékben.
Romániában két százalékponttal nőtt az általános forgalmi adó (áfa) és mintegy 6 százalékkal drágult az üzemanyag pénteken, miután hatályba lépett a kormány deficitcsökkentő intézkedéseinek első csomagja.
Augusztus 1-től 80 lejről 110 lejre emelkedik Nagyváradon a busz- és villamosbérletek ára, a busz- és villamosjegy négy lejbe fog kerülni és egy órán át lesz érvényes.
A pénzügyminisztérium honlapján nemrég közzétett törvénytervezet szerint jelentősen drágulni fognak a közúti infrastruktúra használati díjai, egy nagyobb adó-költségvetési intézkedéscsomag részeként.