Görög Mártát, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánját kérte fel az Igazságügyi Minisztérium irányítására Magyar Péter leendő miniszterelnök pénteken – írja az MTI.
Május 8-án ünnepli századik születésnapját David Attenborough, aki új alapokra helyezte a természettudományos televíziózást, és nemzedékek számára tette átélhetővé a Föld élővilágának csodáit – írja az MTI.
Várhatóan pár nap múlva Tenerife szigetén köt ki az a holland óceánjáró, amelyen felbukkant a hantavírus, és az utasokat onnan juttatják haza az európai uniós polgári védelmi mechanizmuson keresztül.
Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
Európának most „bizalmi tőkét” kell befektetnie az új magyar kormányba – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke kedden strasbourgi sajtótájékoztatóján.
Hetvenkilenc éves korában meghalt Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a Nemzet Művésze, a magyarországi hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója.
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát – ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton.
Facebook-oldalán kedden megosztott videóban jelentette be Magyar Péter, Magyarország leendő kormányfője, hogy a nap folyamán találkozik Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével.
Befejezték a múlt vasárnapi országgyűlésiképviselő-választáson leadott összes szavazat megszámolását, minden egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény szombaton – írja az MTI.
Lövések dördültek el Washingtonban szombaton a hagyományos Fehér Házi Tudósítók Vacsorájának helyszínén, ahol Donald Trump elnök és az adminisztráció számos tagja is jelen volt – írja az MTI.